Történet:
Még az elején vagy a sztorinak, de engem már most megfogott. Eleve bírom az ilyen misztikusabb, de nem vámpír/vérfarkasos blogokat. Legalábbis nekem eddig úgy tűnik, hogy ez nem lesz az.
A prológus figyelemfelkeltő, titokzatos és érdekes. Szeretem, ha egy látszólag jelentéktelen kis dologgal vezetnek be a történetbe. Viszont az a rész, hogy "Egy ilyen elhagyatott kastély izéke." nem illik oda, főleg az izéke szó. Elrontja az összhangot, mondhatni, hogy belerondít az igényesen megfogalmazott szövegbe. Ehelyett írnám inkább azt, hogy torony, vagy nem is írnék mást, csak annyit, hogy "Egy elhagyatott kastély." Ezt leszámítva teljesen jó, kíváncsian olvastam el a következő részt is.
Az elejét érdekesnek találtam, amíg Alison gondolatait és érzelmeit olvashattuk, viszont a végén, amikor Ryanét és Paulét olvastam, belekavarodtam, hogy pontosan kiről is van szó és mit is akarsz pontosan kifejezni. Szerintem a befejezést vagy elsietted, vagy túlságosan is titokzatosra akartad.
Ennek ellenére várom a folytatást, mert kíváncsi vagyok, hogy mit hozol ki ebből az egészből. Ígéretesnek tűnik a történet.
Design:
A cím (magyarul: A félelem háza) találó a sztorihoz, és a fejlécen is látszik, hogy valami ilyesmiről lesz szó. A fejléc szép és igényes, elárulja, hogy miről is szólhat ez a történet. A színvilága is nagyon jó, szépen vannak kivágva a képek és nem nagy össze-visszaság, pont elég és pont jó.
Ami a blogon nekem nagyon nem tetszik, az az archívum, avagy a Már a múlté rész. Ugyanis, ha lenyitod a 2015-öt vagy a Szeptembert eltakarják egymást a pontok, nem lehet kivenni a szavakat. Nagyon zavaró. Ráadásul, amikor megnyitod a blogot, ez automatikusan le van nyitva és nagyon rondítja az összhangot. Ezt leszámítva minden szép és jó, igényes jól kidolgozott a blogod kinézete.
Amire még felhívnám a figyelmedet, hogy a bejegyzések betűmérete igen apró és ez valakit zavarhat. Főleg, ha nem lát jól, vagy nem akarja rontani a szemét. Nekem nem volt probléma, de másnak lehet.
Helyesírás/fogalmazás:
Helyesírási hibát nem találtam, úgyhogy a bétáid ügyesen dolgoztak. Viszont, ha párbeszédeket írsz, mindenképp új sorban kezded, szóköz, gondolatjel, szóköz és idejön a szereplő mondandója. Ezt még az első részben, a három csillag előtt jól írtad, de utána… Minden egybe folyt. Semmi bekezdés, semmi. Alig lehet tudni éppen ki mondja azt vagy egyáltalán az kommentár vagy beszéd? Ez kifejezetten idegesítő. Számomra. De figyelembe véve, hogy az elején jól írtad a végén pedig nem, ez lehet egy véletlen hiba is. Mindenesetre szerintem nézzed át és javítsad ki.
Összegzés:
A prológus figyelemfelkeltő, titokzatos és érdekes. Szeretem, ha egy látszólag jelentéktelen kis dologgal vezetnek be a történetbe. Viszont az a rész, hogy "Egy ilyen elhagyatott kastély izéke." nem illik oda, főleg az izéke szó. Elrontja az összhangot, mondhatni, hogy belerondít az igényesen megfogalmazott szövegbe. Ehelyett írnám inkább azt, hogy torony, vagy nem is írnék mást, csak annyit, hogy "Egy elhagyatott kastély." Ezt leszámítva teljesen jó, kíváncsian olvastam el a következő részt is.
Az elejét érdekesnek találtam, amíg Alison gondolatait és érzelmeit olvashattuk, viszont a végén, amikor Ryanét és Paulét olvastam, belekavarodtam, hogy pontosan kiről is van szó és mit is akarsz pontosan kifejezni. Szerintem a befejezést vagy elsietted, vagy túlságosan is titokzatosra akartad.
Ennek ellenére várom a folytatást, mert kíváncsi vagyok, hogy mit hozol ki ebből az egészből. Ígéretesnek tűnik a történet.
Ami a blogon nekem nagyon nem tetszik, az az archívum, avagy a Már a múlté rész. Ugyanis, ha lenyitod a 2015-öt vagy a Szeptembert eltakarják egymást a pontok, nem lehet kivenni a szavakat. Nagyon zavaró. Ráadásul, amikor megnyitod a blogot, ez automatikusan le van nyitva és nagyon rondítja az összhangot. Ezt leszámítva minden szép és jó, igényes jól kidolgozott a blogod kinézete.
Amire még felhívnám a figyelmedet, hogy a bejegyzések betűmérete igen apró és ez valakit zavarhat. Főleg, ha nem lát jól, vagy nem akarja rontani a szemét. Nekem nem volt probléma, de másnak lehet.
Történet: 10/10 – Várom a folytatását.
Design: 10/9 – Szép és igényes, jól eltaláltad a témát.
Helyesírás/fogalmazás: 10/8 – Lehet, hogy véletlen, amit írtam, de mindenesetre
zavaró az olvasónak. Mindenképp pillants rá.
Design: 10/9 – Szép és igényes, jól eltaláltad a témát.
Helyesírás/fogalmazás: 10/8 – Lehet, hogy véletlen, amit írtam, de mindenesetre zavaró az olvasónak. Mindenképp pillants rá.
Ez lenne az első kritikám, remélem Leona meg van vele elégedve. Szerintem nem lett olyan szigorú... Talán. Bocsánat, ha igen. ^^"
~ Yuuki ♥
~ Yuuki ♥

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése